Adatkezelési tájékoztató
- ADATVÉDELEM
- Az adatkezelés célja és fogalma
A Játékos beleegyezik abba (kifejezett hozzájárulását adja ahhoz), hogy a jelen Játékszabályzattal bekért, a Játék során általa megadott személyes adatait a Szervező/és a Szervező nevében a Lebonyolító a Játék lebonyolítása érdekében a
- Pályázat érvényessége,
- Nyertesek azonosítása,
- Kapcsolatfelvétel, kapcsolattartás,
- Nyeremények feladása/átadása céljából kezelje.
Az adatkezelés további célja a Játékosok pályázatának azonosítása a sorsolás során.
Bármely Játékos e-mail címének, valamint a regisztráció során megadott egyéb adatainak (pl. név, cím, telefonszám stb.) megadásakor egyben felelősséget vállal azért, hogy a megadott e-mail címről, ill. az általa megadott adatok felhasználásával kizárólag ő veszi igénybe a szolgáltatást.
A Játékos abban az esetben vehet részt a Játékban, ha az adatkezeléshez megadja a kifejezett, egyértelmű és határozott hozzájárulását, amit a Pályázat regisztrációs folyamata során egy ún. checkbox, azaz jelölőnégyzet kipipálásával tehet meg.
E felelősségvállalásra tekintettel egy megadott e-mail címen és/vagy adatokkal történt belépésekkel összefüggő mindennemű felelősség kizárólag azt a Játékost terheli, aki az e-mail címet regisztrálta és az adatokat megadta.
Adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül a személyes adatokon végzett bármely művelet, vagy a műveletek összessége, így különösen a személyes adatok gyűjtése, rögzítése, rendszerezése, tagolása, tárolása, átalakítása, megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, betekintése, közlése, továbbítása, terjesztése vagy egyéb módon hozzáférhetővé tétele, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, korlátozása, törlése és megsemmisítése.
- Az adatkezelés jogalapja
Az adatkezelés a Játékos önkéntes, kifejezett hozzájárulásán alapul, melyet a Játékos a pályázati regisztráció során, az erre vonatkozó jelölőnégyzet kipipálásával ad meg. A Játékban való részvétellel és adatainak közlésével a Játékos elfogadja, hogy személyes adatainak kezelésére kerül sor az Európai Parlament és a Tanács 2016/679. Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltaknak, megfelelően, illetve a jelen pont szerinti, és a Szervező honlapján található adatkezelési tájékoztatás alapján.
A megadott adatok valóságtartalmáért a Játékost felelősség terheli. A hiányos, téves, továbbá valótlan adatszolgáltatás a Játékból való kizárást vonja maga után.
A jelen adatvédelmi tájékoztató rendelkezéseinek kialakításakor Szervező és Lebonyolító különös tekintettel vette figyelembe az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”), továbbá a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény („Grtv.”) rendelkezéseit.
- Az adatkezelésre jogosult személyek és az adatok megismerésére jogosult személyek köre
A személyes adatok megismerésére az Adatkezelő és az Adatkezelő nevében az Adatfeldolgozó a hatályos jogszabályok szerint jogosultak. Az adatok feldolgozását az Adatkezelő megbízásából eljáró alábbi Adatfeldolgozók végzik.
Adatkezelésre jogosult a Szervező. Adatfeldolgozásra jogosult a Lebonyolító és annak informatikai partnere, a Közjegyző és a megbízott, nyereményt kézbesítő futárcég, továbbá egyes esetekben a Magyar Posta/postai szolgáltató. Az adatok megismerésére a Szervezőnek, a Lebonyolítónak, a Közjegyzőnek és a nyereményt kézbesítő futárcég, egyes esetekben a Magyar Postának a Játék lebonyolításáért felelős munkavállalói jogosultak.
Adatkezelő: aki az Adatkezelés céljait és eszközeit – önállóan vagy másokkal együtt – meghatározza. A jelen szabályzatban hivatkozott Szolgáltatások esetében Adatkezelőnek minősül:
- Adatkezelők: Heinemann Testvérek Kft. (székhely: 2360 Gyál, Gorcsev u. 1., cégjegyzékszám: 13 09 125883, adószám: 10788976-2-13)
Az adatok feldolgozását a Szervező megbízásából jelen szabályzatban hivatkozott szolgáltatások esetében a következő Adatfeldolgozók végzik: Lebonyolító (Maxxon Reklám Kft.), Közjegyző (Dr. Kuti Szilvia), valamint a megbízott nyereménykézbesítő futárcég (Express One Hungary Kft. és Magyar Posta Zrt.)
Adatfeldolgozó: Maxxon Reklám Korlátolt Felelősségű Társaság (2120 Dunakeszi, Széchenyi utca 68.; cégjegyzékszáma: 13-09-158089; adószáma: 24064442-2-13; a továbbiakban: „Adatfeldolgozó1”), valamint
a HUNET Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság (1124 Budapest, Apor Vilmos tér 25-26.; nyilvántartja a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága, cégjegyzékszáma: 01-09-462043; adószáma: 12060245-2-43; a továbbiakban: „Adatfeldolgozó2”), a továbbiakban együttesen: „Adatfeldolgozók“. Az Adatfeldolgozók Magyarországon szabályszerűen bejegyzett gazdasági társaságok.
Adatfeldolgozó1: a Játék Lebonyolítója a honlapok üzemeltetője, amely elsődlegesen tartalom szolgáltatást végez, és ezen főtevékenységéhez kapcsolódóan biztosítja a honlapon keresztül elérhető Szolgáltatásokat. A Maxxon Reklám Kft. adatkezelési tájékoztatója elérhető a http://www.maxxonreklam.hu/adatvedelem/ weboldalon.
Adatfeldolgozó2: a Szolgáltatások biztosításához kapcsolódóan elsődlegesen informatikai szolgáltatásokat biztosít. Az Adatfeldolgozó2 által végzett adatfeldolgozói tevékenységre a társaság saját adatkezelési tájékoztatójában foglalt rendelkezések irányadók. A HUNET Kft. adatkezelési tájékoztatója elérhető a https://hunetkft.hu/wp-content/uploads/2018/05/adatkezelesi_tajekoztato-hunetkft_hu.pdf linkre kattintva.
- Adatfeldolgozó által kezelt adatok köre
Név (vezeték- és keresztnév) |
pályázat beküldése/regisztráció + azonosítás + nyertes kihirdetése |
E-mail cím |
pályázat beküldése/regisztráció kapcsolattartás |
Lakcím |
pályázat beküldése/regisztráció kapcsolattartás + nyertes kihirdetése |
Telefonszám (opcionálisan) |
pályázat beküldése/regisztráció kapcsolattartás |
IP cím AP szám |
azonosítás pályázat beküldése/regisztráció |
Megbízott sorsolást tanúsító Közjegyző Dr. Kuti Szilvia (1052 Bp. Szervita tér 5. 1/1., adószám: 27127751-1-41)
Név (vezeték- és keresztnév) |
azonosítás |
E-mail cím |
azonosítás |
AP kód |
azonosítás |
Megbízott nyereménykézbesítő futárcég: Express One Hungary Kft. (1239 Bp., Európa u. 12.) és Magyar Posta Zrt. (1138 Bp., Dunavirág utca 2-6.)
Név (vezeték-, és keresztnév) |
azonosítás + nyeremény kézbesítés |
E-mail cím |
azonosítás + nyeremény kézbesítés |
Lakcím |
azonosítás + nyeremény kézbesítés |
Telefonszám (opcionálisan) |
azonosítás + nyeremény kézbesítés |
Az Adatfeldolgozó1 a testre szabott kiszolgálás érdekében a Játékos számítógépén kis adatcsomagot (ún. „cookie”-t) helyezhet el. A cookie-k célja az adott oldal minél magasabb színvonalú működésének biztosítása, személyre szabott szolgáltatások biztosítása, a felhasználói élmény növelése. A cookie-t a Játékos képes törölni saját számítógépéről, illetve beállíthatja böngészőjét, hogy a cookie-k alkalmazását tiltsa.
A cookie-k alkalmazásának tiltásával a Játékos tudomásul veszi, hogy cookie nélkül az adott oldal működése nem teljes értékű.
A rendszerek működtetése során technikailag rögzítésre kerülő adatok: a Játékos bejelentkező számítógépének azon adatai, melyek a Szolgáltatás igénybevétele során generálódnak és amelyeket az Adatkezelő rendszere a technikai folyamatok automatikus eredményeként rögzít. Az automatikusan rögzítésre kerülő adatokat a rendszer a Játékos külön nyilatkozata vagy cselekménye nélkül a belépéskor, illetve kilépéskor automatikusan naplózza.
- Adatkezelő által kezelt adatok köre
Kezelt adatok köre és célja:
Nyertes Név (vezeték-, és keresztnév) |
azonosítás |
E-mail cím |
kapcsolattartás |
Lakcím |
kapcsolattartás |
Telefonszám (opcionálisan) |
kapcsolattartás |
IP cím AP szám |
azonosítás pályázat beküldése/regisztráció |
- Az adatkezelés és feldolgozás elvei és módja
- Az Adatfeldolgozók a Személyes adatokat a jóhiszeműség, a tisztesség és az átláthatóság elveinek, valamint a hatályos jogszabályok és jelen Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően az Adatkezelő nevében kezelik.
- A Szolgáltatások igénybevételéhez elengedhetetlenül szükséges Személyes adatokat az Adatkezelő az érintett Játékos hozzájárulása alapján, a vonatkozó hatályos jogszabályok teljes körű betartása mellett, kizárólag célhoz kötötten használja fel.
- Az Adatfeldolgozók a Személyes adatokat csak a jelen Szabályzatban, ill. a vonatkozó jogszabályokban meghatározott célból kezelik. A kezelt Személyes adatok köre arányban áll az Adatkezelés céljával, azon nem terjeszkedhet túl.
Minden olyan esetben, ha a Személyes adatokat az Adatkezelő az eredeti adatfelvétel céljától eltérő célra kívánja felhasználni, erről a Játékost tájékoztatja, és ehhez előzetes, kifejezett hozzájárulását megszerzi, illetőleg lehetőséget biztosít számára, hogy a felhasználást megtiltsa.
- Adatfeldolgozók a megadott Személyes adatokat nem ellenőrzik. A megadott személyes adatok megfelelőségéért kizárólag az azt megadó személy felel.
- Az Adatfeldolgozók az általuk kezelt Személyes adatokat a jelen Szabályzatban meghatározott Adatfeldolgozókon, valamint egyes – a jelen Szabályzatban hivatkozott – esetekben a Külsős szolgáltatókon kívül harmadik félnek át nem adják.
A jelen pontban foglalt rendelkezés alól kivételt képez az adatok statisztikailag összesített formában történő felhasználása, mely az érintett Játékos beazonosítására alkalmas egyéb adatot semmilyen formában nem tartalmazhat, ez által nem minősül Adatkezelésnek, sem adattovábbításnak.
Az Adatfeldolgozók az Adatkezelő nevében bizonyos, jogszabályok által nem tiltott esetekben – hivatalos bírósági, rendőrségi megkeresés, jogi eljárás szerzői-, vagyoni-, illetve egyéb jogsértés vagy ezek alapos gyanúja miatt az Adatkezelő érdekeinek sérelme, a Szolgáltatások biztosításának veszélyeztetése stb. – a törvény által feljogosított harmadik személyek számára hozzáférhetővé teszik az érintett Játékos elérhető Személyes adatait.
- Az Adatfeldolgozó2 rendszere a Játékosok aktivitásáról adatokat gyűjthet, melyek nem kapcsolhatók össze a Játékosok által a regisztrációkor megadott egyéb adatokkal, sem más honlapok vagy szolgáltatások igénybevételekor keletkező adatokkal.
- Az Adatfeldolgozók az Adatkezelő nevében általuk kezelt Személyes adat helyesbítéséről, korlátozásáról, ill. törléséről az érintett Játékost, továbbá mindazokat értesítik, akiknek korábban a Személyes adatot Adatkezelés céljára továbbították. Az értesítés mellőzhető, ha ez az adatkezelés céljára való tekintettel az érintett jogos érdekét nem sérti.
- Az Adatfeldolgozók gondoskodnak a Személyes adatok biztonságáról, megteszik azokat a technikai és szervezési intézkedéseket, és kialakítják azokat az eljárási szabályokat, amelyek biztosítják, hogy a felvett, tárolt, illetve kezelt adatok védettek legyenek, illetőleg megakadályozzák azok véletlen elvesztését, jogtalan megsemmisülését, jogosulatlan hozzáférését, jogosulatlan felhasználását, jogosulatlan megváltoztatását, jogosulatlan terjesztését. E kötelezettség teljesítésére az Adatkezelő minden olyan harmadik felet felhív, akik részére Személyes adatokat továbbít.
- Az adatkezelés időtartama
- A Pályázat során megadott adatokra vonatkozó adatkezelés legfeljebb a (valamennyi) nyeremény átadásáig tart.
- Jogellenes, megtévesztő Személyes adat használata esetén, vagy a Játékos által elkövetett bűncselekmény, illetve rendszer elleni támadás esetén az Adatkezelő jogosult a Játékos regisztrációjának megszűnésével egyidejűleg Személyes adatait haladéktalanul törölni, ugyanakkor – bűncselekmény gyanúja, vagy polgári jogi felelősség gyanúja esetén – jogosult a Személyes adatokat a lefolytatandó eljárás időtartamára megőrizni.
- A hozzájáruló nyilatkozat visszavonása és felhasználási jogok
- A Játékos az adatkezeléshez történő hozzájárulását bármikor visszavonhatja a jatekertesito@maxxonreklam.hu vagy adatkezeles@maxxonreklam.hu e-mail címre küldött, vagy a Lebonyolító székhelyére (2120 Dunakeszi, 125.) postai úton megküldött levelében.
A fenti nyilatkozat kézhezvételétől számított 5 munkanapon belül a Játékos adatai a Szervező/Lebonyolító nyilvántartásából törlésre kerülnek.
A Játékosok ugyanezen a címen, illetve e-mail címen kérhetik személyes adataik helyesbítését is.
- Játékos a fentieken kívül ingyenesen, indokolás nélkül, bármikor kérheti az adatai törlését („elfeledtetéshez való jog”) vagy azok kezelésének korlátozását e-mailben az adatkezeles@maxxonreklam.hu e-mail címen, vagy postai levél útján a 2120 Dunakeszi, Pf. 125. címen. Adatkezelő és Adatfeldolgozók a törlési kérelem kézhezvételét követően haladéktalanul gondoskodnak az adatkezelés megszüntetéséről és törlik a Játékost a nyilvántartásukból. Játékos tudomásul veszi, hogy amennyiben kérelmére a Játék érvényes időtartamának befejezése előtt következik be személyes adatai kezelésének korlátozása vagy törlése, a Játékosnak a Játékban való részvétele - a nyereményre való jogosultságával együtt - megszűnik.
A Játékos tudomásul veszi, hogy a Játékból való kizáráshoz vezet, ha a Játék lebonyolításához szükséges adatok törlését a nyeremények átadása előtt kérelmezi.
- A Játékos Személyes adatai kezeléséről bármikor írásban, az Adatkezelő címére küldött ajánlott, vagy tértivevényes-ajánlott levélben, illetve az adatkezeles@maxxonreklam.hu e-mail címeken tájékoztatást kérhet. A levélben küldött tájékoztatáskérést az Adatkezelő akkor tekinti hitelesnek, ha a megküldött kérelem alapján a Játékos egyértelműen beazonosítható.
Az e-mailben küldött tájékoztatáskérést az Adatkezelő csak akkor tekinti hitelesnek, ha azt a Játékos pályázati regisztrált e-mail címéről küldi, ez azonban nem zárja ki, hogy az Adatkezelő a tájékoztatás megadása előtt a Játékost más módon is beazonosítsa.
A tájékoztatáskérés kiterjedhet a Játékosnak az Adatkezelő által kezelt adataira, azok forrására, az Adatkezelés céljára, jogalapjára, időtartamára, az esetleges Adatfeldolgozók nevére és címére, az Adatkezeléssel összefüggő tevékenységekre, valamint a Személyes adatainak továbbítása esetén arra, hogy kik és milyen célból kapták vagy kapják meg Játékos adatait.
- Játékos kérheti az Adatkezelő által kezelt Személyes adatainak helyesbítését vagy módosítását. Figyelembe véve az Adatkezelés célját, a Játékos kérheti a hiányos Személyes adatok kiegészítését. A Játékos által az adott Szolgáltatáshoz kapcsolódóan megadott Személyes adatok a Szolgáltatások beléptető rendszerének beállításainál, illetve az egyes Szolgáltatásokhoz tartozó profil oldalakon módosíthatók. Személyes adat módosítására irányuló igény teljesítését követően a korábbi (törölt) adatok már nem állíthatóak helyre. A Játékos kérheti, hogy Személyes adatainak kezelését az Adatkezelő korlátozza, ha a Játékos vitatja a kezelt Személyes adatok pontosságát. Ebben az esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az Adatkezelő ellenőrizze a Személyes adatok pontosságát. Az Adatkezelő megjelöli az általa kezelt Személyes adatot, ha a Játékos vitatja annak helyességét vagy pontosságát, de a vitatott Személyes adat helytelensége vagy pontatlansága nem állapítható meg egyértelműen.
- A Játékos kérheti, hogy Személyes adatainak kezelését az Adatkezelő korlátozza akkor is, ha az Adatkezelés jogellenes, de a Játékos ellenzi a kezelt Személyes adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását. A Játékos továbbá akkor is kérheti, hogy Személyes adatainak kezelését az Adatkezelő korlátozza, ha az Adatkezelés célja megvalósult, de a Játékos igényli azok Adatkezelő általi kezelését jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez.
- A Játékos tiltakozhatSzemélyes adatainak kezelése ellen, (i) ha a Személyes adatok kezelése kizárólag az Adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez, vagy az Adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges; (ii) ha az Adatkezelés célja közvetlen üzletszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás; vagy (iii) ha az Adatkezelésre közérdekű feladat teljesítése érdekében kerül sor. Ebben az esetben az Adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha az Adatkezelő bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.
A Játékos tiltakozhat továbbá személyes adatainak kezelése ellen, amennyiben az adatok kezelése közvetlen üzletszerzés érdekében történik, ideértve a profilalkotást is. Ebben az esetben a személyes adatok ebből a célból nem kezelhetőek tovább.
Az Adatkezelő a Játékos tiltakozásának jogszerűségét megvizsgálja és ha a tiltakozás megalapozottságát megállapítja, az Adatkezelést megszünteti és a kezelt Személyes adatokat zárolja, továbbá a tiltakozásról és az annak alapján tett intézkedésekről értesíti mindazokat, akik részére a tiltakozással érintett Személyes adatok korábban továbbításra kerültek.
- Adatfeldolgozás
- Az Adatkezelő tevékenysége ellátásához a jelen Tájékoztatóban fentebb nevesített Adatfeldolgozókat veszi igénybe.
- Az Adatfeldolgozók önálló döntést nem hoznak, kizárólag az Adatkezelővel kötött szerződés és a kapott utasítások szerint jogosultak eljárni. Az Adatfeldolgozók 2018. május 25. napját követően a részükre az Adatkezelő által továbbított és általuk kezelt vagy feldolgozott Személyes adatokat a GDPR által előírt rendelkezésekkel összhangban rögzítik, kezelik, ill. dolgozzák fel, és erről nyilatkozatot tesznek az Adatkezelő részére.
- Az Adatkezelő jogosult ellenőrizni az Adatfeldolgozók munkáját.
- Az Adatfeldolgozók további adatfeldolgozó igénybevételére csak az Adatkezelő hozzájárulásával jogosultak.
- Külső szolgáltatók
Az Adatkezelő a Szolgáltatások biztosításához kapcsolódóan számos esetben Külső szolgáltatókat vesz vagy vehet igénybe, amely külső szolgáltatókkal az Adatkezelő együttműködik.
A Külső szolgáltatók rendszereiben kezelt Személyes adatok tekintetében a Külső szolgáltatók saját adatvédelmi tájékoztatójában foglaltak az irányadók. Az Adatkezelő minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a Külső szolgáltató a részére továbbított Személyes adatokat a jogszabályoknak megfelelőn kezelje, és azokat kizárólag a Játékos által meghatározott vagy a jelen Tájékoztatóban alább rögzített célra használja fel. A Külső szolgáltatók 2018. május 25. napját követően a részükre az Adatkezelő által továbbított és általuk kezelt vagy feldolgozott Személyes adatokat a GDPR által előírt rendelkezésekkel összhangban rögzítik, kezelik, ill. dolgozzák fel és erről nyilatkozatot tesznek az Adatkezelő részére.
Az Adatkezelő a Külső szolgáltatók számára végzett adattovábbításról a jelen Tájékoztató keretében tájékoztatja a Játékosokat.
Regisztrációt vagy belépést könnyítő külső szolgáltatók
Az Adatkezelő a Szolgáltatások biztosításához kapcsolódóan együttműködik olyan Külső szolgáltatókkal, amelyek regisztrációt és belépést könnyítő alkalmazásokat biztosítanak a Játékosok számára. Ezen együttműködés keretében egyes Személyes adatok (pl. IP cím, e-mail, regisztrációs név) e Külső szolgáltatók által az Adatkezelő és/vagy az Adatfeldolgozók részére átadásra kerülhetnek. E Külső szolgáltatók a Személyes adatokat saját adatvédelmi irányelveik szerint gyűjtik, kezelik, továbbítják.
Web analitika és hirdetés-kiszolgáló külső szolgáltatók
A Szolgáltatások oldalaihoz kapcsolódóan az Adatkezelő web analitikai és hirdetés-kiszolgáló Külső szolgáltatókkal működik együtt.
E Külső szolgáltatók hozzáférhetnek a Játékos IP címéhez, ezen felül pedig sok esetben cookie-k, esetenként web beacon (az IP cím, a látogatott honlap rögzítésére szolgáló, a honlapokon, esetenként e-mailekben vagy mobil applikációkban alkalmazott webes jelölő), clicktag (egy adott hirdetésre történt kattintást azonosító jelölő mérőkód) vagy egyéb kattintás mérők használatával biztosítják a Szolgáltatások személyre szabását vagy elemzését, statisztikák készítését.
Az e Külső szolgáltatók által elhelyezett cookie-k bármikor törölhetők a Játékos készülékéről, a böngésző(k) megfelelő beállításainak kiválasztásával pedig általában visszautasítható a cookie-k használata. A Külső szolgáltatók által elhelyezett cookie beazonosítása az adott cookie-hoz kapcsolódó domain alapján történhet. A web beacon, a clicktag és az egyéb kattintás mérők visszautasítására nincs lehetőség.
E külső szolgáltatók a részükre továbbított Személyes adatokat saját adatvédelmi tájékoztatóik szerint kezelik.
Az Adatkezelővel együttműködő web analitikai és hirdetés-kiszolgáló külső szolgáltatók: Facebook Inc.; Google LLC.
- Adattovábbítási lehetőség
Jelen játékban beküldött Pályázatokkal kapcsolatban nincs adattovábbítás.
- Egyéb rendelkezések
Az Adatkezelő kötelezi magát arra, hogy gondoskodik az adatok biztonságáról, megteszi továbbá azokat a technikai és szervezési intézkedéseket, és kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek biztosítják, hogy a felvett, tárolt, illetve kezelt adatok védettek legyenek, illetőleg megakadályozza azok megsemmisülését, jogosulatlan felhasználását és jogosulatlan megváltoztatását. Kötelezi magát arra is, hogy minden olyan harmadik felet, akinek az adatokat a Játékosok hozzájárulása alapján továbbítja vagy átadja, felhívja, hogy eleget tegyen az adatbiztonság követelményének.
Adatkezelő gondoskodik arról, hogy a kezelt adatokhoz illetéktelen személy ne férhessen hozzá, ne hozhassa nyilvánosságra, ne továbbíthassa, valamint azokat ne módosíthassa, törölhesse. A kezelt adatokat kizárólag Adatkezelő érintett alkalmazottai ismerhetik meg, és a szerződés teljesítésében részt vevő Adatfeldolgozók a szerződés teljesítéséhez szükséges mértékben; azokat harmadik, az adat megismerésére jogosultsággal nem rendelkező személynek nem adják át. Adatkezelő megtesz minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy az adatok véletlenül se sérüljenek, illetve semmisüljenek meg. A fenti kötelezettségvállalást Adatkezelő az adatkezelési tevékenységben részt vevő munkavállalói részére is előírja.
A Játékos elismeri és elfogadja, hogy személyes adatainak a Weboldalon való megadása esetén – annak ellenére, hogy az Adatkezelő az adatokhoz való jogosulatlan hozzáférésnek vagy azok kifürkészésének megelőzésére korszerű biztonsági eszközökkel rendelkezik –, az adatok védelme teljes mértékben az Interneten nem garantálható. Jogosulatlan hozzáférés vagy adatmegismerés Adatkezelő erőfeszítései ellenére történő bekövetkezése esetén az Adatkezelő nem felelős ilyen jellegű adatmegszerzésért vagy jogosulatlan hozzáférésért vagy a Játékosnál ezen okokból kifolyólag keletkezett bármilyen kárért.
Adatkezelő semmilyen körülmények között nem gyűjt különleges adatokat, azaz olyan adatokat, amelyek faji eredetre, nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozásra, politikai véleményre vagy pártállásra, vallásos vagy más világnézeti meggyőződésre, érdek-képviseleti szervezeti tagságra, egészségi állapotra, kóros szenvedélyre, szexuális életre, valamint büntetett előéletre vonatkoznak.
Azok, akik a Játékban Pályázattal részt vesznek, tudomásul veszik és kifejezetten hozzájárulnak ahhoz, hogy
- nyertesség esetén nevüket és lakhelyüket (település megjelölésével) a Lebonyolító minden további feltétel és ellenérték nélkül, kizárólag a Játékkal kapcsolatosan nyilvánosságra hozza a nyereményjáték weboldalán.
- részvételükkel minden tekintetben, kifejezetten elfogadják a Játékszabályzat minden rendelkezését minden változtatás és eltérés nélkül.
12.14. Az Adatkezelési tájékoztató módosítása
Az Adatkezelő fenntartja magának a jogot, hogy a jelen Tájékoztatót egyoldalú döntéssel bármikor módosítsa. A módosítás a Játékossal szemben akkor válik hatályossá, ha a Játékos a következő belépéssel elfogadja a Tájékoztató mindenkor hatályos rendelkezéseit, ezen túlmenően az egyes Játékosok beleegyezésének kikérésére nincs szükség.
12.15. Jogorvoslati lehetőségek az adatkezeléssel kapcsolatban
A Játékosok jogorvoslati lehetőségeit – többek között – a GDPR 77-79. cikkei, tartalmazzák.
A Játékosok bármikor tájékoztatást kérhetnek a személyes adataik kezeléséről, amelyet az Adatkezelő csak a GDPR és az Infotv. szerinti kivételes esetekben tagadhat meg. A tájékoztatás megtagadása esetén az Adatkezelő írásban közli, hogy a felvilágosítás megtagadására a jogszabályok mely rendelkezése alapján került sor. A Játékos a jogainak megsértése esetén bírósághoz is fordulhat, amely az ügyben soron kívül jár el. A per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik, de a per – a Játékos választása szerint – a Játékos lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható. Azt, hogy az Adatkezelés a jogszabályban foglaltaknak megfelel, az Adatkezelő köteles bizonyítani. Ha az Adatkezelő a Játékos adatainak jogellenes kezelésével vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével másnak kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Ha az Adatkezelő a Játékos adatainak jogellenes kezelésével vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével a Játékos személyiségi jogát megsérti, a Játékos sérelemdíjat követelhet. Az Adatkezelő mentesül az okozott kárért való felelősség és a sérelemdíj megfizetésének kötelezettsége alól, ha bizonyítja, hogy a kárt vagy a Játékos személyiségi jogának sérelmét az Adatkezelés körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. Nem kell megtéríteni a kárt és nem követelhető a sérelemdíj annyiban, amennyiben a kár a károsult vagy a személyiségi jog megsértésével okozott jogsérelem a Játékos szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásából származott.
Bármilyen, adatkezeléssel kapcsolatos kérdéssel, észrevétellel kereshetők munkatársaink is az adatkezeles@maxxonreklam.hu e-mail címen.
A Játékos az Adatkezeléssel kapcsolatos panaszával közvetlenül a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (cím: 1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.; telefon: +36-1-391-1400; e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu; honlap: www.naih.hu) is fordulhat.